Az idei tanévben 2016. január 29-én tartottuk meg Farsangi bálunkat. A jelmezversenyen sok ötletes jelmez volt, a zsűri több díjat is kiosztott: gyertyának, Robin Hoodnak, punknak, pantomim művészeknek, bontatlan dobozos Barbie babának, Naprendszernek, Popcornos zacskónak, Rubik kockának, sajtkukacnak. A jelmezes felvonulás után a Kolibri STE táncosai dobták fel a hangulatot, a táncokat Salik Zoltán tanította be diákjainknak. Majd játékra hívtuk a gyerekeket, lufikat pukkasztottak, újságpapíron táncoltak és székfoglalósat is játszottak. A gyerekeknek hirdetett sütiversenyre sok diákunk hozott süteményt, a legjobb hármat díjazta a zsűri, idén Balogh Rebeka, 6. osztályos tanulónk vitte haza a sütiverseny győzteseként A bál sütije vándorkupát. Ezután Zombory Zsuzsa jött megtáncoltatni a gyerekeket, együtt zumbáztak vele kicsik és nagyok egyaránt. A bál vége felé eljött a tombolahúzás ideje, ami szintén nagyon jó hangulatúan zajlott. Végül buliztunk, zumbáztunk kapuzárásig. Köszönjük Lernyei Marcellnek –
Lmaresz Photography – a jó zenéket és a szép fotókat!
A Farsangi bál a DIAK Alapítványon keresztül iskolánkat támogatta, a bevételéből iskolánk eszköztárát bővítjük, monitorokat, CD-lejátszót, az irattárba Salgó polcot vásárolunk.
Rendkívül hálásak vagyunk, s itt mondunk köszönetet minden kiemelt támogatónknak, akik munkájukkal, adományukkal, felajánlásukkal gazdagították a büfé kínálatát, emelték a tombola színvonalát: Sváb pékség, Sam-Plast Kft., Gyros kuckó, Topiqcenter, Mezey Ágnes, RuhaRaktár.hu, Green kozmetika, Tinnyei fagyizó, Virágszálak háza – Piliscsaba, MCM Kereskedelmi Kft., Édes Anna cukrászda, Futó Viktória, Árkus Irodatechnika, Kreatív bolt – Piliscsaba, Nipl Stefánia uszoda – Dorog, Zombory Zsuzsa – Zumba, Molnár család, Mártonffy család, Hagyományörző Egyesület, Solymári játszóház, Aynex Kft. … és minden egyes szülőnek aki bármilyen formában hozzájárult a a büfé kínálatához, vagy gazdagította a tombolatárgyak sokaságát, és köszönjük azoknak is, aki eljöttek és velünk mulattak, és mindazon szülőknek, akik munkájukkal hozzájárultak a farsang lebonyolításához.
Tisztelettel és köszönettel:
Nevelőtestület és SZMK
További fényképek a Képgalériák oldalán