Névadónk

Dózsa György

dozsagyorgyMakfalvi Dózsa György (németül Georg Dózsa, románul Gheorghe Doja, szlovénül Juraj Dóza, horvátul Juraj Doza; Dálnok, 1470 körül – 1514. július 20.) az 1514-es parasztháborúba torkollott keresztes hadjárat katonai vezetője.

Sokáig vita folyt származásáról, mivel tévesen több korabeli forrás Székely Györgynek tünteti fel. Azonban minden kétséget kizáróan bizonyítja származását az az okirat, amelyet Barlabási Lénárt erdélyi alvajda és székely alispán írt 1507. július 17-én, és amelyben latinul Dózsa Györgyöt Georgius Dosa Siculus de Makfalva in Sede Maros existente-ként jelöli meg. Eszerint Dózsa György a makfalvi Dósa-család az Örlöcz-nem Szovát ágán levő székely lófő család tagja.

Dózsa György Dálnokon született, születéséről pontos dátum nem maradt fent, de a korabeli források alapján negyven éves lehetett halálának idején, ebből visszaszámolva körülbelül az 1470-es évek körül született. Gyerekkorát Dálnokon töltötte testvéreivel, apja halála után Makfalvára került. Mindig a katonai pálya vonzotta, apja nyomdokaiba akart lépni, így később katonának állt.

Több végvárban is szolgálhatott, mivel – bár adatok nem maradtak fenn róla – Szapolyai János erdélyi vajda 1513-as törökök elleni hadjáratában mint lovaskapitány vett részt. A hadjárat után nándorfehérvári őrségben maradt. Itt vívott győztes párviadalt 1514. február 28-án a szendrei lovas szpáhik vezérével, az epeirosi Alival, aki már sok vitéz halálát okozta. Ezért a tettéért a király II. Ulászló kétszeres zsold és aranylánc mellett lovagrendbe emelte, falut ajándékozott neki, valamint engedélyezte, hogy a családi címerébe a hőstett emlékére egy karddal levágott vérző kart illesszen.

Eközben Bakócz Tamás esztergomi érsek és szentszéki követ 1514. április 9-én kihirdette a pápai bullát, azaz a törökök elleni kereszteshadjáratot.

Máig sem tisztázott körülmények között választotta Bakócz Tamás Dózsát a keresztes hadsereg vezérévé. Május közepére az országban mintegy 40 000 fős paraszti had gyűlt össze, vezetése alá, azonban szervezési hiányosságok, Bakócz visszakozása, a keresztesháború lefújására tett kísérletek, a nemesek ellenkezése és az akkor uralkodó viszonyok együttesen a felkelés kirobbanásához vezettek. Dózsa György, hírnevét igazolva sok diadalt aratott, és bár az egész országban kitört a felkelés, ő csak a keresztes hadsereget irányította, a helyi zavargásokhoz nem volt köze. Bár a felkelők több helyen vereséget szenvedtek, ő seregével elfoglalta a Maros menti várak többségét. Egészen a temesvári csatáig (1514. július 15.) nem szenvedett vereséget, itt azonban Szapolyai János erdélyi vajda seregével beavatkozott és nagy csatában legyőzte a felkelőket. Dózsa György és testvére Dózsa Gergely fogságba esett. Később tetteiért testvérével együtt kivégezték. A korabeli feljegyzések így írtak Dózsa György kivégzéséről: először is tüzes vassal megkoronázták, aztán még élve, meztelenül, lábainál fogva megkötözve saját katonái, akiket közönségesen hajdúknak neveznek, s akiknek cselekedetei annyi sok szörnyűséget hoztak…, fogaikkal széttépték és felfalták. A szeme láttára három darabra vágták öccsét, majd ezután a testet négyfelé vágták és bitófára függesztették. A hiedelemmel ellentétben a trón, amelyre ültették nem volt tüzes, csupán a korona, amelyet fejére raktak. A tüzes trónról szóló legenda csupán Petőfi Sándor: A nép nevében című költeménye után terjedt el széles körben.

Dózsa György személye a későbbi korokban az elnyomó nemesi hatalom elleni harc jelképévé vált (lásd Ady Endre és Petőfi Sándor verseit). A kommunizmus alatt történelmi szerepét túlhangsúlyozták a történettudományon és kultúrán kívül is – rengeteg utca, közterület, sportegyesület, társadalmi szervezet kapta nevét. Dózsa a hivatalos marxi történelemszemlélet fő motívumára, a nemesség és parasztság közötti osztályharcra adott szemléletes magyar példát – azonban fontos megjegyezni, hogy maga Dózsa is nemes volt.