KELLO információs anyaga

Közzétéve

Tisztelt Szülő/Gondviselő!
Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a gyermeke számára megrendelt tankönyveket az iskolába kiszállítottuk. A tankönyvek kiszállítását és a szállított mennyiség iskola általi visszaigazolását követően történik a számlázás, illetve a számla postázása. Minden esetben a kiszállított tankönyvmennyiség alapján számlázunk. Ebből kifolyólag, azon iskolák esetén, ahová a tankönyvek kiszállítására augusztus 23-a után kerül sor, a fizetős diákok számlája szeptember 1-e után tud fizikailag az iskolákba érni.

Az iskolák és a tankönyvfelelősök felé a KELLO kérése, hogy a tankönyveket abban az esetben is adják át a diákoknak, ha a fizetős diákok csekkben végződő számlája a tankönyv kiosztásáig még nem érkezett meg! A számlák megérkezését követően azokat a szülők/ gondviselők/ diákok az iskolától utólag fogják megkapni.

Azon fizetős tanulók részére, akiknek a KELLO szülői felületén keresztül megtörtént a tankönyv árának online kiegyenlítése, és a szülő 2016.07.31-ig jelezte elektronikus számla iránti igényét, nem küldünk papír alapú számlát. A tankönyvrendelési felületen az online fizetés ténye látható a tankönyvfelelős számára, aki ez alapján meg tud arról bizonyosodni, hogy kiegyenlítették adott diák tankönyveinek ellenértékét.

A befizetések határideje: 2016. szeptember 15-e.

A szülői felületen történő fizetés mellett lehetőség van banki átutalással is kiegyenlíteni a tankönyvek ellenértékét a számlán található KELLO bankszámlaszámra. Kérjük, ez esetben az utalás „közleményében” feltétlenül szíveskedjenek megadni a kifizetendő számla számát és a diák nevét vagy oktatási azonosítóját. Fizethetnek továbbá a postahivatalokban, míg a kijelölt 500 postán iskolakezdési utalvánnyal is kiegyenlíthető a számla. A postahivatalok listája elérhető a kello.hu/diakokesszulok oldalon.

A tankönyvek iskola általi pótrendelésének időszaka 2016. augusztus 22-től 2016. szeptember 15-ig tart. A pótrendeléseket 2016. szeptember 21–től szállítjuk ki. A pótrendelést követően is van mód iskolán keresztüli tankönyvrendelésre egészen 2017. április 30-ig.

Amennyiben a szülők nem az iskolán keresztül szeretnék megvásárolni gyermekük számára a tankönyveket vagy nem csak azt a tankönyvet szeretnék, amit az iskola választott, akkor a KELLO-nál többféle módon is lehetőség nyílik a kiadványok beszerzésére. A KELLO az év nagy részében fogadja és teljesíti a megrendeléseket webshop-on keresztül (webshop.kello.hu), illetve a Kódex Könyváruház és Tankönyvcentrum is folyamatosan kiszolgálja többek között a tankönyv iránti igényeket is (1054 Budapest, Honvéd u. 5.). 

A fizetős diákok esetén az átvett tankönyvek vonatkozásában a diáknak/szülőnek 2016. szeptember 15-ig rendeléstől való elállási joga van az adott évi rendelése erejéig, melyet a tankönyvek sértetlen állapotban, a KELLO-hoz történő visszaküldéssel lehet gyakorolni. Elállás esetén a posta- vagy egyéb költségek megfizetéséről a szülőnek/gondviselőnek kell gondoskodnia. Visszaküldési cím: Könyvtárellátó Nonprofit Kft. Központi Tankönyvraktár, 2225 Üllő, Zöldmező u. 3.

A közelmúltban, a nyitott pénzügyi egyenleget mutató vevőink esetén, az elmúlt évek tankönyv befizetéseinek egyeztetése céljából tájékoztató levelet küldtünk ki. Az egyeztetés célja a nyitott vevő követeléseink nyilvántartásainkban történő lezárása, illetve a pénzügyileg rendezetlen számlák esetén azok pénzügyi rendezésének elősegítése. Amennyiben Ön is kapott számlaegyeztető levelet, úgy kérjük az ügyben szíves együttműködését.

Könyvtárellátó Nonprofit Kft.


Tankönyvek átvétele

Közzétéve

Tisztelt Szülők!

Gyermekeik tankönyvrendelését megtekinthetik a KELLO szülői felületén beregisztrálva: szuloifelulet.kello.hu.

A 2016/2017 tanévi  ingyenes tankönyveket kapó tanulóinknak az alábbi időpontokban lehet átvenni iskolánkban, a napközis teremben:
2016. augusztus 30., kedd 13:00 – 17:00
2016. augusztus 31., szerda 8:00 – 12:00
Mivel a fizetős tanulók számlái augusztus 31-ig érkeznek meg iskolánkban, ezért lehet, hogy csak szeptember 1-én tudjuk azokat a könyveket átadni. Ha megérkeznek a számlák, jelezni fogjuk honlapunkon.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a 2016/2017-es tanévben A KELLO bankszámlaszáma, melyre a befizetéseket/utalásokat küldhetik a következő: 64400068-30107825-11100049
A korábbi évekből maradt sárga csekkeket befizetésre használni már nem lehet, azokat kérjük megsemmisíteni.

Számlázás, fizetés:
A fizetős diákok esetében a leszállított könyvek alapján számla készül, melyet a szülők az iskolától kapnak kézhez a tankönyvekkel együtt, egy egyszerűsített átadás/átvételi bizonylat kíséretében. A számla alsó, perforált részén találják a befizetéshez szükséges csekket. Kérjük, hogy a befizetést követően a feladóvevényt őrizzék meg. A postai befizetés mellett, választhatják az on-line fizetési lehetőséget is a szülői felületen: szuloifelulet.kello.hu. Ez esetben a számlát is on-line tölthetik le.

Befizetési határidő: 2016. szeptember 15.

Befizetés módjai:

  • személyesen készpénzzel, iskolakezdési utalvánnyal,  illetve bankkártyával a kijelölt postahivatalokban, valamint készpénzzel és bankkártyával az összes postahivatalban fizethetnek (A postahelyekről itt tájékozódhat), 
  • iskolakezdési utalvány: a kijelölt postahivatalokban (utalványok elfogadásáról itt tájékozódhat),
  • banki átutalás: a KELLO 64400068-30107825-11100049 számú számlájára. Banki átutalás esetén a közleményben mindenkor szerepelnie kell a tanuló nevének és 11 jegyű oktatási azonosítójának,
  • a szuloifelulet.kello.hu weboldalunkon keresztül bankkártyás fizetés (Mastercard, Maestro, Visa) egy regisztrációt követően lehetséges.

Lakcímváltozás: amennyiben a  szuloifelulet.kello.hu weboldalunkon keresztül kéri személyes adataikban történt változások rögzítését, amellett, hogy az iskola erről értesítést fog kapni, szükséges, hogy Önök is felvegyék a kapcsolatot az iskola tankönyvfelelősével.

Tankönyvfelelősök


Tankönyvrendelés tájékoztató a KELLO-tól

Közzétéve

Tisztelt Szülők!

A Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (KELLO) a tankönyvellátás hatékony lebonyolításának biztosítására internetes rendelési felületet alkalmaz, melyen keresztül az iskolák minden tanév kezdete előtt megrendelik az aktuális tanévre vonatkozó tankönyveket. A rendelés diákonként történik, mely rendeléseket a KELLO összesíti, megrendeli a tankönyvek kiadóitól, majd ezt követően leszállítja az iskolákba, ahol a tankönyveket egyedi menetrend alapján kiosztják a szülőknek/diákoknak. Az intézményt váltó diákok számára, illetve egyéb esetekben is (pl.: elvesztett, megsérült tankönyvek) az iskolák év közben is tudnak a KELLO-tól tankönyveket rendelni, mely rendeléseket a KELLO egyedileg teljesíti.

A 2016/2017-es tanév tankönyvrendelésében az eddigiekhez képest a következő változások lesznek:

  • az általános iskolák 1-2-3-4 osztályában minden diák térítésmentesen kapja a tankönyvet,
  • 2016. április 15-től elérhetővé válik a „Szülői felület”, melynek segítségével kényelmi szolgáltatásként szeretnénk az Önökre és az iskolákra háruló feladatokat megkönnyíteni. A 2016-os év bevezető év, melynek tapasztalatait beépítjük a működésbe. Célunk, hogy a szolgáltatás érzékelhető segítséget nyújtson az azt használóknak. A „Szülői felület” használata nem kötelező.

A szuloifelulet.kello.hu weboldalunkon az alábbi funkciók lesznek elérhetőek:

1.  A szülő megtekintheti és jóváhagyását, illetve módosítási kéréseit jelezheti a Tankönyvfelelős részére:

  • gyermeke(i) tankönyvrendelésével,
  • gyermeke(i) iskola által nyilvántartott személyes adataival (ez a funkció adatvédelmi okokból regisztrációhoz kötött) kapcsolatban.

2.  A fizetős státuszú gyermekek szülei részére az eddigi csekkes fizetési mód mellett, lehetőséget nyújtunk elektronikusan letölthető számla igénylésére és más fizetési módok választására (utalás, bankkártyás fizetés). Azon fizetős tanulók részére, akiknek a szülői felületen megtörtént a tankönyv árának online befizetése és a számla elektronikus letöltése, nem küldünk külön nyomtatott számlát. A rendelési felületen a fizetés ténye látható lesz a tankönyvfelelős számára.

3.  A szülői felületen az Önök által jelzett módosítási igényekről az iskola értesítést kap. A módosítási kérések elfogadása, végrehajtása – a szülő módosítási szándéka – mindaddig nem jelent tényleges adatváltozást, amíg a jogosult tankönyvfelelős azt át nem vezeti.

A KELLO részéről ez egy kényelmi szolgáltatás, ezért az iskola dönthet úgy is, hogy a korábbi évek gyakorlatát követve írásban is kéri a szülőket a felületen már jelzett igények rögzítésére.

A későbbiekben, egy a felület használatát bemutató anyagot is elhelyezünk oldalunkon.

A 2016/2017-es tanév szülőket és diákokat érintő, tankönyvrendeléssel, szállítással, visszáruzással és számlázással kapcsolatos legfontosabb tudnivalói:

Rendelés:
Az iskolák 2016. április 30-ig adják le alaprendeléseiket, június 30-ig pedig indokolt esetben módosítással élhetnek.

Tankönyvek átvétele:
2016. augusztus végéig kapják meg az iskolák a megrendelt tankönyveket. Az átadás idejéről és rendjéről az adott intézmény fogja tájékoztatni a szülőket.

Számlázás, fizetés:
A fizetős diákok esetében a leszállított könyvek alapján számla készül, melyet a szülők az iskolától kapnak kézhez a tankönyvekkel együtt, egy egyszerűsített átadás/átvételi bizonylat kíséretében. A számla alsó, perforált részén találják a befizetéshez szükséges csekket. Kérjük, hogy a befizetést követően a feladóvevényt őrizzék meg. A postai befizetés mellett, választhatják az on-line fizetési lehetőséget is. Ez esetben a számlát is on-line tölthetik le.

Befizetési határidő: 2016. szeptember 15.

Befizetés módjai:

  • személyesen készpénzzel, iskolakezdési utalvánnyal,  illetve bankkártyával a kijelölt postahivatalokban, valamint készpénzzel és bankkártyával az összes postahivatalban fizethetnek (A postahelyekről itt tájékozódhat), 
  • iskolakezdési utalvány: a kijelölt postahivatalokban (utalványok elfogadásáról itt tájékozódhat),
  • banki átutalás: a KELLO 64400068-30107825-11100049 számú számlájára. Banki átutalás esetén a közleményben mindenkor szerepelnie kell a tanuló nevének és 11 jegyű oktatási azonosítójának,
  • a szuloifelulet.kello.hu weboldalunkon keresztül bankkártyás fizetés (Mastercard, Maestro, Visa) egy regisztrációt követően lehetséges.

Ha gyermeke iskolát vált: 

  • Térítésmentes diákok esetében az iskolával egyeztetve kell a váltásból következő estlegesen a tankönyveket érintő teendőkről egyeztetni.
  • Fizetős diákok esetében, ha a leszállított és átvett tankönyvekre nincs szükség, a szülő 2016. szeptember 15-ig, saját költségén küldheti vissza a tankönyve(ke)t a KELLO részére. Visszaküldeni, csak hibátlan, adott évben rendelt, új könyveket lehet.
Visszaküldési cím: Könyvtárellátó Nonprofit Kft.    

                                   2225 Üllő, Zöldmező u. 3.

Jogosultsági státuszváltozás, illetve az ingyenességre jogosító határozatok leadásával kapcsolatban: a változás kezelésében, elfogadásában, illetve rendelési felületen történő rögzítésében a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. nem illetékes. Kérjük, ez ügyben az iskolával vegyék fel a kapcsolatot.

Lakcímváltozás: amennyiben a  szuloifelulet.kello.hu weboldalunkon keresztül kéri személyes adataikban történt változások rögzítését, amellett, hogy az iskola erről értesítést fog kapni, szükséges, hogy Önök is felvegyék a kapcsolatot az iskola tankönyvfelelősével.

Mi a teendő, ha nem tudja, vagy nem akarja az iskolán keresztül rendelni a tankönyveket?

Felhívjuk szíves figyelmüket a http://webshop.kello.hu/ oldalunkon található rendelési lehetőségre, melyet egy egyszerű regisztrációt követően érhetnek el. Ha az itt történő rendeléssel kapcsolatban segítségre van szükségük, kérjük, írjanak awebshoprendeles@kello.hu e-mail címre.  A webshop rendelési felületünkön a 2016/2017-es tanévre vonatkozó tankönyvek vásárlására május közepétől a raktárkészlet erejéig lesz lehetőség. 2016. augusztus elejétől az idén jegyzékre került tankönyvekkel együtt a tankönyvjegyzéken szereplő összes tankönyv elérhetővé válik.

Üdvözlettel,

Könyvtárellátó Nonprofit Kft.

Ügyfélszolgálat elérhetősége:
A KELLO Ügyfélszolgálatának központi telefonszáma: +36 1 237 6900

E-mail cím: ugyfelszolgalat@kello.hu
A Könyvtárellátó levelezési címe: 1391 Budapest Pf.: 2014.