Iskolánk tavaly a téli madáretetés és az odúkihelyezések jutalmaként elnyerte a Madárbarát iskola címet, ezért minden évben igyekszünk ezzel kapcsolatos programokat is szervezni. Május elején madárgyűrűzésen vettünk részt alsó tagozatos diákjainkkal a DIAK Alapítvány támogatásával. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, ezen a csapadékos tavaszon gyönyörű, napsütéses délelőttben volt részünk. Pilisjászfalu határában várt minket Aczél Gergely, a Magyar Madártani Egyesülettől, akinek „olyan jó kedve volt, hogy madarat lehetett vele fogatni”. Eleinte ugyan nem láttunk sok madarat, de meghallgattuk, milyen sokféle madárhangot hallunk magunk körül. Elmesélte nekünk, miért és hogyan kezdték el gyűrűzni a madarakat, hogyan jöttek rá az emberek, hogy a különböző fajok merre vándorolnak. A kis zsákban már várt minket két kis poszáta, amiket gyűrűzés után a gyerekek engedhettek el közösen. A „Fészkelődő” információs tábláról kiderült, hogy nem csak a madarak építenek fészket, hanem például a törpeegér is. Ez után körbejártuk a bokros területet, különböző elrejtett madárfészkeket keresve. A madárfogó hálót is megmutatta nekünk Gergely, amiben két újabb madarat találtunk, amit a következő csoport gyűrűzött meg. A nagyobbaknak egy madárgyűrűzős fogócskára is jutott idejük. A gyerekek feltöltődve, vidáman tértek vissza az iskolába ezen a délelőttön.
További képek a képgalériánkban: http://dozsasuli.hu/kepgaleriak/madargyuruzes/
Szántóné Nagy Szilvia